Ki vagyok én Neked?
Elsősorban mozgásszervi betegségekkel foglalkozom, mivel gyógymasszőr az effektív szakmám. Az évek múlásával viszont egyre több és többfajta „betegséget”, nevezzük inkább „állapotnak”, tehát állapotot és okot ismertem meg, hiszen ez egy olyan egészségügyi terület, mely folyamatosan változó tudományág, így az új kutatási eredmények és klinikai tapasztalatok révén egyre átfogóbb ismeretekre tettem szert. Folyamatosan képeztem és képzem is magam, és igyekszem olyan forrásokat felhasználni, amelyek a megjelenésükkor az érvényben lévő, naprakész információkat tartalmazzák.
Egyidejűleg kerülnek hozzám hasonló lumbágós panasszal páciensek, amelynek eredete lehet porckorongsérv, idegből kiinduló probléma, csigolya-közti becsípődés vagy gyulladásos állapot is, nemritkán pszichés ok. Szerintem éppen ezért fontos, hogy pácienseink úgy érkezzenek hozzánk, hogy már pontos képük legyen állapotukról. A hazai egészségügy kétes helyzetét nem vitatom, de az itthoni orvoslásban, egy kis kutatómunkával, olyan szakemberekre lelhetünk, akikre igenis pénzt kell áldoznunk, ha panaszaink vannak. Hiszen a betegség megállapításánál nem lehet laikusok véleményére támaszkodni, igenis fontos képzett szakorvosok véleménye és gyakran modern műszerek használata is a pontos diagnózis felállításához.
Tudom, hogy sokan vannak, akik ezzel nem értenek egyet és úgy érzik, ez csak ablakon kidobott pénz. Pedig nem. Célzott terápiával sok időt és pénzt lehet spórolni. Persze, akadnak olyan orvosok, akiknek nehéz a hagyományos orvosi ismeretekhez képest új elveket elfogadniuk. Másrészt pedig a képzetlen gyógyítókkal nehéz beláttatni, hogy nem tudnak pontos diagnózist felállítani, hiszen valójában nem gyógyítók. Az ilyen „gyógymódokkal” kapcsolatos túlzott ígéreteket üzleti reklámnak vagy tudatlanságnak tartom.
Lehet, hogy most csalódást fogok okozni, de az igazság sajnos nem tud olyan érdekes lenni! A masszás technikákkal messze nem lehet mindent kezelni és elért eredményeim teljesen „hétköznapi” eredmények. Viszont bosszantó, hogy a médiában szinte egyoldalúan azok a laikusok kapnak szót, akik eredményeiket „csodásnak” tekintik.
A hazai egészségügy válságban van, a betegek tömegei elégedetlenek az ellátással. Ennek egyik oka a sablonos, futószalagszerű kezelés. Mindenki minden panaszra ugyanazokat a tablettákat kapja. Meszesedés, kopás, csigolyaelcsúszás…hangzanak a diagnózisok, amikor azonban ezeket kezelni kell, mégis egységes szabvány van rá. Szerintem hibás az elgondolás, hogy a mozgásszervi betegségeket egysíkúan kezeljük. Viszont mi, alternatív kezelők, megfelelő szakmai háttérrel és ismeretekkel, ha a szakorvos felállította a diagnózist és engedélyt adott rá, képesek vagyunk célzottan kezelni a panaszosokat. Egyszerűen ez a szerepünk. Se több, se kevesebb. A masszőr a krónikus fájdalmakat, a sérüléseket és az immobilitást veszi célba. Elsősorban a régóta fennálló és ellátást igénylő állapotokra fókuszál, azzal a feltételezéssel, hogy szakmai háttere révén képes lesz megszakítani a fájdalom ördögi körét.
Mindezt figyelembe véve:
- nem diagnosztizálok például sérvet, hiszen nem vagyok MRi
- vizsgálom és kiértékelem a lágy-szöveteket
- vizsgálom és kiértékelem az ízületi mozgástartományt
- vezető terapeutaként meghatározom a megfelelő kezelési módokat, eszközöket és mennyiséget
- nem kombinálom szülésznői vagy kertészettudományi ambícióimat a mechanoterápia technikáival
- nem ajánlok és nem adok el neked semmilyen gyógyszert
- továbbküldelek szakorvoshoz, ha egyéb gyógyításhoz szükséges eszközökre is szükséged van
Ezt a tényt el kell fogadnia a páciensnek. De ezzel nem árultam el nagy titkot. Ha fura hangot ad ki az autód, akkor az autószerelő sem fog tudni telefonon keresztül segíteni. Időpontot kell kérned, hogy megnézhesse, mi lehet a baj, majd megbeszélitek a javításhoz szükséges feltételeket.
Viszont már az első találkozás alkalmával számíthatsz fontos élettani hatásokra, hiszen ilyenkor:
- csökken a fájdalomérzet az idegek vezetési sebességének csökkenése miatt
- csökken a szorongás és a feszültség
- csökken a szimpatikus idegrendszer aktivitása
- nő a vénás visszaáramlás
- fokozódik a nyirokkeringés
- fellazulnak a szövetek
- nő a hormonháztartás működése
- közben nő, majd a végén csökken a vérnyomás és a szívfrekvencia
- csökken az izomfeszülés az izomorsók érzékenységének és ingerületleadási frekvenciájának csökkenése révén
- nő az ízületi mozgásterjedelem
- lazul a kötőszövet
- felmelegszik a helyi szövet
- fokozódik a véráramlás
- javul az izmok vérellátása
- javul az egyensúly
- nő a helyi oxigénellátás
Miközben rajtad dolgozom, többször fogsz fájdalmat érezni, majd a fájdalom mindig csökken és csökken, mindaddig míg csökken a helyi fájdalomreceptorok aktivitása is. A vérben lévő kémiai anyagok gyorsítják a szövetek gyógyulását, a kollagénrostok újraépülését és hatékonyabbá teszik az izomrostok működését is.
Célom, hogy a vendégnek csökkenjen a fájdalma, növekedjen az ízületek mozgásterjedelme, és hogy fokozódjon a fizikai ereje is. Ehhez azonban nem elegendőek az én erőfeszítéseim, mivel a gyógyulás végül is a páciensen múlik. A vendégnek hozzá kell járulnia a saját gyógyulásához, meg kell ismernie állapotát és a kapott házi feladatokat nap, mint nap gyakorolnia kell.
Így érhetünk el, együtt dolgozva, sikeres „hétköznapi” eredményeket.
További egészséget kívánok!
Bejelentkezés: massageaddict.hu/foglalas/