Üdvözöllek!

Makkai Cintia vagyok, a MassageAddict® alapítója és vezető terapeutája.

Nagyon örülök, hogy egy emberileg és szakmailag is fantasztikus, elhivatott szakemberekből álló csapattal együttműködve segíthetünk sok-sok mozgásszervi bántalommal küzdő páciensen.

Munkatársaim – magasan kvalifikált masszázs- és mozgásterapeuták – komplex, eredményes, nemzetközileg is elismert módszertani rendszerre épülő terápiával keresik a megoldást, tekintet nélkül a hozzánk forduló nemére és korára – a hangsúlyt a megelőzésre helyezve.

Mindent elkövetünk azért, hogy egészségfejlesztési programunk egyre tökéletesedjen. Legfőbb célunk, és állandó mozgatórugónk, hogy minél több kliensünk állhasson lábra műtét nélkül, a lehető legmagasabb szintre emelve ezzel az életminőséget.

Hiszek a csapatmunkában! Fontosnak tartom a családok, a barátok, az orvosok és a gyógytornászok együttműködését, hiszen ez elengedhetetlen tényezője a sikeres gyógyításnak.

A MassageAddict® név mögött álló csapat hite, elköteleződésünk, szakmai tudásunk és maximális empátiánk a garancia arra, hogy a jövőben is szenvedéllyel végezzük hivatásunkat, töretlenül keresve az elsőre lehetetlennek tűnő problémákra is a megoldást.


Sok szeretettel,
Makkai Cintia és a MassageAddict® csapata

A benned rejlő lehetőségek! Fejlődj velünk:

Ahhoz, hogy minél több emberhez eljuthassunk, nagyon sok követ kell még megmozgatnunk. Előkészületben vannak elektronikus könyveink, melyek segítséget nyújtanak az otthoni gyakorlatok végzése során, mind a pácienseknek, s mind azoknak a kollégáknak, akik felismerték, hogy mekkora ereje van a kliensek edukálásának a hosszú távú jól-lét fenntartása céljából.

Facebook csoportunkban INGYENES, de a javulás szempontjából hasznos tartalmakat teszünk közzé, és igyekszünk folyamatosan feltölteni a YouTube csatornánkra is egyszerű, mégis hatékony gyakorlatokat.

Ezek a tartalmak nem vásároltak, nem állnak készen a polcon, de türelemmel és kitartással úgy hiszem, valami szuper dolgot fogunk létrehozni. Minden egyes probléma, mellyel bizalmatokba fogadtok, egy igazi kihívás, de ezt a sok tapasztalatot nem félünk összegyűjteni és megosztani másokkal.

Mi kellett ahhoz, hogy idáig eljussak? Tanulmányaim (a teljesség igénye nélkül):

☀️ Debreceni Egyetem - ETK - Komplex rehabilitáció MSc - Sportrehabilitáció

☀ Semmelweis Egyetem - ETK - Ápolás és betegellátás BSc - Szülésznő (megszakított)

☀ OKTÁV - Települési-, természet- és környezetvédelem

☀ Pázmány Péter Katolikus Egyetem - BTK - Kommunikáció- és médiatudomány

☀ Schola Europa - Sport Akadémia - Kortárs- és
moderntánc (megszakított)

☀ Budapesti Corvinus Egyetem - KERTK - Környezetgazdálkodás BSc - Térinformatika

☀ Kanizsay Dorottya Egészségügyi SZKI - Rehabilitációs terapeuta - Gyógy- és sportmasszőr

☀ Zéró Balett - Kortárstánc

☀ Ana Outsubo - Fascia Connector

☀ Dr. Robert Schleip and Divo Müller - Fascial Fitness

☀ Josie McKenlay - Pilates Teacher Training

☀️ ASRAM Jógaközpont - Csípő, gát, medence regenerációja

☀️ Holisztikus Medicína Alapítvány: Dinamikus manuálterápia

☀ Konnektív Felnőttképző - Természetgyógyász - Alternatív masszázs- és mozgásterapeuta

☀ Konnektív Felnőttképző - Táplálkozási és hormonegyensúly tanácsadás

☀ Konnektív Felnőttképző - Kreatív fitoterápia

☀ Thera Team - Funkcionális vizsgálati tesztek

☀ Thera Team - Ball management a rehabilitációban

☀ Powercat Training System - Bemelegítés és új szemléletű mobilizációs technikák

☀ Szentiványi Rita - StrapTherapy

☀ Dr. Zátrok Zsolt - TENS használata a masszőr praxisban

☀ Mark Perren-Jones - Deep Tissue Massage

☀ Dr. Ormos Gábor - Mozgásszervi betegségek megelőzése

☀ Dr. Robert Schleip - Fascia in movement and sport

☀️ Gyenge Dávid - Neuro-mozgáskorrekció

☀️  Real Bodywork - Structrual massage

☀  Balance Akadémia - SMR a sport- és mozgásszervi rehabilitációban

☀ Balance Akadémia - Mozgásszervi állapotfelmérés, testtartáselemzés

☀ Balance Akadémia - KinesioTape

☀ Balance Akadémia - Flossing

☀ Balance Akadémia - Triggerpont terápia és fascia lazító technikák

☀ Balance Akadémia - Funkcionális fascia tréning

☀ Balance Akadémia - A gerincproblémák holisztikus szemléletű prevenciója és rehabilitációja

☀ Niel Asher Education - Soft Tissue Release

☀ Kondor Judit - Mozgásos testelemzés

☀ Kondor Judit - Manuális neurodinamika és fasciaorganizáció

☀ Kondor Judit - Intelligens torna

☀ Almásy Csilla - Gerinctudatos testedzés

☀ Almásy Csilla - 3D Yoga - Dinamikus jóga

☀️  Táplálkozásbeállítás: Alkalmazott táplálkozás-tudományi továbbképzés

… Sok lemondás, kitartás és számos álmatlan éjszaka. :)

Kollégáink

Akiket szívből ajánlunk.

Kedves Segítséget Kereső!

Kívánom, hogy a MassageAddict® berkeiben, munkatársaim értő és szeretetteljes iránymutatásával, elhivatott hozzáállásával, és szakmai profizmusával mielőbb megoldást, enyhülést, gyógyulást találj!

Kedves Kollégák!

Kívánom, hogy soha ne tévesszük szem elől: a mozgásszervi betegségek, a diagnózis és a terápia mögött mindig lássuk meg az Embert! Csak így jó, csak így érdemes…

A MassageAddict tulajdonosa

Makkai Cintia
Vezető terapeuta és alapító

Gyógymasszőr, sportmasszőr, rehabilitációs terapeuta, mozgásterapeuta, gerinctréner, neurofasciális terapeuta, természetgyógyász, hormonegyensúly tanácsadó.

DR. ZSISKA BEÁTA
Vendég orvos

Reumatológus, sportorvos, holisztikus manuálterapeuta és pszichoterapeuta.

KOZÁK DÓRA
AMM terapeuta

Sportmasszőr, alternatív masszázs- és mozgásterapeuta, japán masszázs, fascia tréning, laborelemzés.

SZÉKELY BALÁZS
Gyógymasszőr

Gyógymasszőr, sportmasszőr, gerinctréner, Flossing és KinesioTape kezelő.

OSZLÁNCZKI TÍMEA

Gyógymasszőr

Gyógymasszőr, svédmasszőr, gerincregeneráló porckorongmasszőr, Pilates oktató.

Veres Zoltán masszázs jóga 18.kerület

VERES ZOLTÁN
AMM terapeuta

Alternatív masszázs és mozgásterapeuta, természetgyógyász, jógaoktató, légzésfejlesztés és állkapocs ízületi terápia.

NAGY KRISZTIÁN
Svédmasszőr

Irodai masszőr, svédmasszőr, triggerpont kezelő, dipl. biológus.

szakmai anyagok

MUCSI LEVENTE

Szövegíró

Marketing asszisztens.

strati nikolett
Gyógymasszőr

Gyógymasszőr, jógaoktató.

szegedi anikó

Vendég konduktor

Konduktor, alapozó terapeuta, korai fejlesztés és tanácsadás.

gyógymasszőr dia massageaddict

CSERNAI DIÁNA
Gyógymasszőr

Gyógymasszőr, svédmasszőr, triggerpont kezelő, KinesioTape és Flossing terapeuta.

Edit a MassageAddict gyógymasszőre

Farkas Edit

Rehabilitációs tréner

Gyógymasszőr, sportmasszőr, személyi edző, sportrehabilitációs tréner.

sólyom gréta massageaddict modell

SÓlyom Gréta

Modell

Marketing asszisztens.

Veres Ottó gyógytonász XVIII. kerület

Veres Ottó
Gyógytornász

Gyógytornász, masszőr és humánkineziológus.

massageaddict táplálkozási tanácsadás

Csősz gábor
Vendég táplálkozás- és életmód tanácsadó

Holisztikus táplálkozási és hormonegyensúly tanácsadó.

holisztikus endokrinológus

DR. RESZLER BEÁTA
Vendég orvos

Holisztikus szülész-nőgyógyász és endokrinológus.

Báder Melinda
Vendég gyógypedagógus

Tudatos együttnevelés, logopédia, pedoaudiológia.

ÜZENJ NEKÜNK!

Vedd fel velünk a kapcsolatot ennek az adatlapnak a segítségével!

0 of 350
massageaddict komplementer gerincgyógyászat

szeretettel várunk! 

+36 (70) 314 7691

(Munkánkból fakadóan nem mindig tudjuk felvenni a telefont, ezért a legjobb, ha online jelentkezel! Ha mégis inkább telefonon szeretnél, kérlek írj sms-t, és visszahívunk 24 órán belül.)

Nyitvatartás – H-P: 8.00-20.00 Szo: 8.00-14.00
Időpontfoglalás szükséges, nincs recepció!
A nyitvatartás-változás jogát az előzetes foglalások ütemében fenntartjuk.

Parkolás az Üllői úton, a Bakonybánk utcában és a Rudawszky utcában.

Tömegközlekedés: 166, 193E, 236, 236A, 266, 575-581 buszok; 50-es villamos; S50, S20, Z50 vonatok (Ferihegy vasútállomás).